Sós karamell krém, te édes!

Szóval, elérkezett a december. Erre a hónapra azt találtam ki, hogy egy adott tematika köré építem a recepteket – legalábbis a nagyrészét -, ez pedig: csináld magad gasztro ajándékok. Kezdődjön hát a móka, íme itt az első recept. Még évekkel ezelőtt láttam Ízbolygónál, és azóta időről-időre motoszkál a fejemben, hogy el kellene készítenem. Mikor is állhattam volna neki, mint karácsony előtt. Nálam most sós változatban készült, végén kis vajjal lazítottam rajta. Tényleg sokáig kell kevergetni, de egy pohár bor – Bortündér ezt ajánlja! -, meg egy jó kis karácsonyi album társaságában – személyes kedvencem Michael Bublé 2011-es Christmas albuma (itt meghallgathatod!) – csak úgy repül az idő. Az eredmény pedig megéri, mert egy ragadós, sűrű, édes és egyben sós karamell krémet kapunk, ami kenyérre kenve, a kávénkba vagy akár kanalazva is mennyei finomság. (Szobahőmérsékleten tároljuk.)

DSC_0754

Hozzávalók: (3-4 deciliterhez)

1 l tej
1 vanília rúd
15 dkg cukor
10 dkg méz
1 tk. sütőpor

1 tk. maldon só
3 dkg vaj

Először is, az elkészítéshez egy körülbelül 4 literes edényt érdemes használni. Én kisebbel kezdtem – az sem volt kicsi, 3 literessel kezdtem, nem is volt gond, amíg a sütőpor bele nem ment… Szóval, tényleg készüljünk elő.
A tejet a vaníliarúd kikapart belsejével feltesszük főni egy kisebb lábosban. Amikor már melegszik, elkezdjük a karamell készítést. Én innentől számoltam az elkészítési időt. A cukrot karamellizálni türelem játék, nem is kell hozzá semmi más. Ne piszkáljuk, ha esetleg nem olvadna egyenletesen két kézzel emeljük fel, és döntögessük egyik-másik oldalra. Ez nekem segíteni szokott, utána mehet vissza a tűzre. Amikor már szép színe van (körülbelül 10 perc), felöntjük a forró tejjel. Fröcsög, ellenkezik, ne nyúljunk hozzá, hagyjuk egy 3 percet, utána pedig egyszer-egyszer fakanállal keverjük bele, hogy alulról is felsegítsük a leragadt karamellt. Körülbelül további 3 perc alatt a karamell teljesen feloldódik, akkor mehet bele a méz és a sütőpor. Na, ekkor aztán elkezd habzani, de úgy rendesen. Az első 10 percben még nem sok dolgunk nincs, de utána aztán kevergessük szorgalmasan, körülbelül 20 percet. Közepes lángon készítsük. Amikor jónak ítéljük az állagát, tegyük bele a sót és a vajat, vegyük le a tűzről és keverjük el alaposan. Egyből töltsük abba az üvegbe amiben tárolni szeretnénk, ha kihűl, már nehezebb “mozgatni”.

Ha tetszett, kövesd a blogom a Facebookon is.

2 hozzászólás a(z) “Sós karamell krém, te édes!” bejegyzéshez

  1. Zsófi

    szia, szeretném elkészíteni ezt a karamell krémet ajándékba. A tej miatt kérdezem, meddig áll el? Köszönöm szépen! Zsófi

    Válasz
    1. S&S Szerző

      Kedves Zsófi!

      A “szakirodalom” a következőt írja: a polcon tárolva egy hétig, hűtőben 3 hétig, fagyasztóban pedig 3 hónapig tartható el. (Mondjuk ezen karamellkrémek általában tejszín, de azt is írták, hogy legalább addig kell legyen eltartható az karamell, amíg a tejszín/tej szavatossági ideje tart, de a magas cukortartalom miatt még tovább is. Tehát érdemes pasztörizált, hosszabb szavatossági idejű tejből készíteni. Személyes tapasztalatom: a sajátomat majdnem 3 hete készítettem, és amit a polcon tárolok, annak sincsen még semmi baja…

      Remélem segítettem, jó ajándék készítést kívánok!

      (Forrás: http://whatscookingamerica.net/Sauces_Condiments/CaramelSauce.htm)

      Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük