Lecsós sertéscsülök – minden egyben

Indulhat a lecsó szezon? Ebben a kajában az a szuper, hogy mindössze egy (!) edényt kell összekenni, a zöldségek és a hús, minden megfelelő állagra sül a fólia alatt. Lecsó és hús egyben. Tudom, hogy nem gasztro, de tarhonyával akkor is kiváló!

IMG_20140526_123550

Hozzávalók (4 személyre):

4 db csont nélküli hátsó csülök
1 kg paprika
0,5 kg cukkini
3 nagy fej hagyma
1 nagy doboz sűrített paradicsom (500 g)
1 dl víz
(2 ek. cukor -opcionális)

A sütőt 220 fokra melegítjük. A csülköket sóval, borssal beszórjuk, félretesszük. A hagymát kockára vágjuk, és egy nagy tepsi aljában eloszlatjuk. Ugyanezt megismételjük a cukkinivel is. A paprikát karikára vágjuk, ezt is eloszlatjuk a tepsi alján. Sóval, borssal leszórjuk. Végül húsával lefelé rátesszük a csülköket, leöntjük a – cukorral elkevert – sűrített paradicsommal és a vízzel, és alufólia alatt 220 fokon 2 óra alatt puhára főzzük. Egyszer-kétszer nézzünk rá, hogy nem-e párolgott el alóla a víz, de a cukkini is enged valamennyi folyadékot, így pótlásra valószínűleg nem lesz szükséges. Amikor puha, 10 percig fólia nélkül pirítsuk, és már kész is.

Ha tetszett, kövesd a blogom a Facebookon is.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.