Korianderes-csicseris zöldségköret

Talán banálisan hangzik, de néha nagyon jól eltérni a szokásos köretektől és csinálni valami újat. Ez akár egy sima zöldséges rizsköret is lehetne, de a korianderes ízesítés és a csicseriborsó igazán egzotikussá teszi, legalábbis szerintem. Sajnos friss koriander levél most nem volt otthon, pedig azzal még jó lett volna tálalásnál megszórni. Na, majd legközelebb!

DSC_0744

Hozzávalók (4 személyre):

10 dkg répa
10 dkg brokkoli
1 gerezd fokhagyma
20 dkg rizs
2,5szeres mennyiségű víz
10 dkg csicseriborsó
őrölt kömény, koriander mag
(friss koriander a tálaláshoz)

A répát és a brokkolit apróra vágjuk. Egy edényben kimérjük a rizst, majd félretesszük, és ugyanebben az edényben a rizs térfogatához képest két és félszeres mennyiségű vizet mérünk ki. Egy lábosba tesszük, sózzuk, és amikor forr, beledobjuk a fűszereket: a gerezd fokhagymát, az őrölt köményt és ízesítjük 10-15 db koriandermaggal. Először a répát tesszük bele, majd 5 perc után a brokkolit. Fedő nélkül további 10 perc alatt puhára pároljuk a zöldségeket. Ekkor a zöldséget egy kis tálba merjük, a vizet pedig félretesszük (nem a lefolyóba!). A rizst megpirítjuk kevés olajon, majd amikor már fehéredik felöntjük a félretett zöldséglével. 15 perc alatt készre főzzük, amikor már elfőtte a levét, és elég puhának találjuk, 10 percre letakarjuk. Végül összekeverjük a párolt zöldségekkel, valamint a csicseriborsóval és tálaljuk. Mi sült csirkével ettük.

DSC_0738

Ha tetszett, kövesd a blogom a Facebookon is.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.