réteslap kategória bejegyzései

Kapros-túrós rétes

Mit csináljon az ember lánya, ha a Férje semmilyen édességet nem hajlandó megenni? Aminek csak lehet, elkészíti a sós változatát. Nálunk a túrós rétes nagy kedvenc, Anyukám pudingporral készíti, nem grízzel, amitől nagyon finom puha lesz a töltelék, de tisztán túró ízű, nem zavarja meg semmi más. (Na jó, néha meggy vagy barack, de engem aztán az nem zavar.) Szóval mivel Én – naná – ettem volna egy jó túrós rétest, ezért aztán elkészítettem annak a sós változatát (is). Persze nem találtam fel a spanyol viaszt, de nem is ez volt a cél. (Az édes verzió ugyanez, kapor és só helyett megy bele a cukor, és keményítő helyett mehet egy egész pudingpor, mert a cukor miatt a töltelék levesesebb lesz, mint a sós változat esetében.) Azt kell mondjam csaltam, mert én bizony mindkettőből ettem, a sós (is) annyira finom lett!

DSC_0175Hozzávalók (2 rúdhoz):

50 dkg túró
3 tojás
2 ek. tejföl
2 csapott tk. keményítő
nagy csokor kapor

kenéshez olvasztott vaj és 2 ek. tejföl

6 db réteslap

A sütőt 200 fokra melegítjük. A túrót a tojás sárgájával, a tejföllel, keményítővel és az apróra vágott kaporral ízesítjük. Ízlés szerint sózzuk, és hozzákeverjük a habbá vert tojásfehérjét. Laza tölteléket kapunk. Egy konyharuhára tesszük az egyik réteslapot – hosszabb fele legyen velünk szemben -, vékonyan megkenjük vajjal és ráteszünk egy lapot. Megismételjük a műveletet. A töltelék felét eloszlatjuk rajta, az alsó negyedébe ne kerüljön töltelék, ezt a részt kenjük meg vajjal. Fentről lefele a konyharuha segítségével feltekerjük, és ugyancsak konyharuha segítségével áttesszük egy kivajazott tepsibe. Ugyanezt megismételjük a másik tekerccsel. Tetejét megkenjük olvasztott vajjal és kevés tejföllel. 200 fokon 30 perc alatt pirosra sütjük, ha nagyon barnulna, 20 perc után fóliával letakarjuk.

200 fok 30 perc

Ha tetszett, kövesd a blogom a Facebookon is.

Sós túrós burek

Nagyon jó kis burek receptet találtam az alábbi oldalon, aminek szerzője az eredetit egy horvát gasztro újságból kölcsönözte. Egyszerűen elkészíthető, könnyű vacsorának sem utolsó. Ez most a legalapabb változat, de szerintem a töltelék jól variálható.

turos burek

Hozzávalók (24 cm-es formához):

12 db réteslap
30 dkg félzsíros túró
2 dl víz
1 ek. só
1 ek. margarin
fél csomag sütőpor
1 ek. olaj
2 ek. tej
kapor

Tálaláshoz:
3 dl natúr joghurt
kapor
ízlés szerint só, bors

A vizet a margarinnal és a sóval felforralom. Hagyom langyosra hűlni, majd hozzákeverem a sütőport. A sütőt 200 fokra melegítem. A piteforma alját kikenem kevés olajjal. Ráhelyezek 1 db réteslapot, széleit visszahajtom. 3 db réteslapot kissé összegyűrök, és ezt is ráhelyezem. Leöntöm a vizes-margarinos keverék harmadával, majd eloszlatom rajta a túró felét. Megismétlem a műveletet: 3 db réteslap, összegyűr, rá vizes keverék harmada és a túró másik fele. Újabb 3 db réteslap összegyűrve, erre megy a maradék vizes keverék. Végül az egészet befedem a megmaradt 2 db réteslappal, úgy, hogy a széleit alulra hajtom, így a teteje olyan mintha egy lapból állna. Ezt megkenem a tejes olajos keverékkel, és 200 fokos sütőben 30-35 perc alatt pirosra sütöm. Kapros joghurttal tálalom.

túrós burek_02

Ha tetszett, kövesd a blogom a Facebookon is.

Felturbózott spárga előételként

Lehet, hogy én voltam béna, de több mint egy hétig kellett ügyeskednem, amíg nekem tetsző – vékony, friss és nem fehér, hanem zöld – spárgákat találtam. Közben már kitaláltam több mindent, hogy mit is csinálhatnék belőle, de végül erre a szuper kis előételre esett a választásom, mert tetszett, hogy könnyen és gyorsan elkészíthető, na meg a bacon és a camembert sajt is elég csábító volt. Nálunk most egy egyszerű fokhagymás tejföl ment hozzá, biztos ezt is lehetett volna még fokozni de ha már ennyi energiám belement a megfelelő spárga felkutatására, akkor már mindenképp erre szerettem volna fektetni a hangsúlyt. Szerintem máskor is be fogom vetni – már ha nem lesz ekkora macera legközelebb zöld spárgát kapni -.

uj001

Hozzávalók (4 személyre – előétel):

1 csomag spárga – kb. 36 db
1 csomag – 6 db réteslap
12 dkg camambert sajt
15 dkg bacon szalonna
2 dkg vaj
1 tojás
szezámmag vagy áldásmag a szóráshoz

Valamint tetszés szerinti öntet a tálaláshoz

A sütőt 220 fokra melegítjük. A spárgát többször átmossuk, nehogy a por korcoljon a fogunk alatt. Sikerült szép friss, vékony spárgákat vennem, így én nem hámoztam meg, csak letörtem az alsó végeit. Ezt legegyszerűbb úgy csinálni, hogy az alsó végénél elkezdjük hajlítani, és hagyjuk, hogy ott törjön el, ahol kedve tartja. Így véleményem szerint biztosan megszabadulunk a fás végektől.
A vajat egy tálkában megolvasztjuk. A réteslapot hosszában félbevágjuk, hosszabbik felével vízszintesen magunk elé helyezzük. A két lap között és a felső lap tetejét vékonyan megkenjük vajjal. Egy ilyen lapon átlagosan 3 pár spárga fér el, ezért ha biztosra akarunk menni, harmadoljuk el a réteslapunkat.

uj002

2 spárgát a kezünkbe veszünk. Vagy körbetekerjük a baconnel – 1 bacon kell két spárgához – vagy a két spárga közé helyezünk egy csík camembert. Ha ez megvan, akkor ráhelyezzük a réteslapra majd szorosan körbetekerjük. Az elkészült rudacskákat tepsibe tesszük, megkenjük egy felvert tojással, megszórjuk szezámmaggal, mákkal vagy áldásmaggal és 220 fokon 15 perc alatt készre sütjük.

-Tipp: velem ellentétben ti tegyétek a rudakat egymástól kissé távolabb, mert nekem sütés után ügyeskednem kellett a szétszedésükkel. Hiába, így jár, aki egy adagban akarja megsütni őket. –

uj003

 

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Ha tetszett, kövesd a blogom a Facebookon is.