A baba első tortája: Sült túrótorta szilvalekvárral

Amikor a baba első szülinapi tortájára készültem, abban biztos voltam, hogy valami olyat fogok készíteni, ami mindenki számára ehető. Úgy gondolom, hogy egy 1 évessel más sokkal több mindent ki lehet próbálni, pláne, ha olyan jó evő gyermeke van, mint a miénk. Ami ebben a tortában van, azt korábban már mindent kóstolt, így nem volt benne semmi új alapanyag. (Tojásfehérjét piskótába sütve már többször kóstolt, ezért én ezt nem tartottam ezt problémának.)
Az első szülinap egy baba életében úgy gondolom, hogy igazán a szülőknek jelent óriási örömöt. Innen nézve a dolgot már közel sem tűnik olyan vészesnek az éjszakai 3 óránkénti kelés, etetés, a sok-sok sírás vagy az állandó kézben tartogatás. Nekünk legalábbis ilyen élményeink voltak az első évben. Persze ez nem teljesen igaz, mert emellett megszámlálhatatlan új élmény, mosoly és nevetés is a mindennapjaink része volt. Köszönet érte és boldog szülinapot!

DSC_0103

Hozzávalók (24 cm-es formához)

Aljához:
18 dkg teljes kiőrlésű keksz (1 csomag)
3 dkg olvasztott vaj

Töltelék:
50 dkg túró
25 dkg mascarpone
2 ek. liszt
3 tojás
15 dkg barnacukor
1 vaníliás cukor

Szilvalekvár:
20 dkg Etyeki – cukor nélkül készült szilvalekvár (természetesen másik is megteszi)
0,5-1 dl piros multivitamin (lekvár folyósságától függően)
1 lap zselatin
(1 vaníliás cukor – opcionális)

A sütőt 160 fokra melegítjük. A kekszet morzsásra törjük, összekeverjük az olvasztott vajjal és a tortaforma aljában elegyengetjük. A töltelékhez a mascarponét a cukorral alaposan kikeverjük, hozzáadjuk a többi hozzávalót és a kekszalapra öntjük. Előmelegített sütőben 50 perc alatt készre sütjük. Fél órát hagyjuk, hogy hűljön. A szilvalekvárt a multivitaminnal és a cukorral összekeverjük. Nekem kemény lekvárom volt, de ha folyósabb van készleten, akkor ahhoz kevesebb gyümölcslevet keverjünk. Belerakjuk a lapzselatint, és egyet forralunk rajta. A torta tetejére öntjük, majd teljesen kihűtjük azt. (Akár egy éjszakát is hagyhatjuk hűtőben, de 3-4 órát minimum.)

A képért köszönet Húgomnak, én ugyanis teljesen el voltam havazva 🙂

 

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Ha tetszett, kövesd a blogom a Facebookon is.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.