2014. november hónap bejegyzései

Jalapenos sajtkrémleves

Aki követi a blogot, annak talán nem újdonság, hogy szeretem a különböző krémleveseket. Nyáron is, de télen főleg, amikor hideg van, és az embernek semmihez nincs kedve. Egyszer egy mexikói étteremben ettem már jalapenos sajtkrémlevest. Ez valahogy nem régiben eszembe jutott, és annyira motoszkált a fejemben, hogy nekem most muszáj volt ilyet csinálnom. Igen ám, de mit csináljon az ember lánya, ha nem talál friss jalapenot? Régen szupermarketben lehetett kapni különböző friss chiliket, de mostanában sehol sem látok. Szóval a boltban már majdnem letettem a jalapenos ötletről – maradt volna a sima sajtkrémleves – amikor a fűszereket böngészve megláttam: Kotányi szárított chili jalapeno paprika. Ez valami új, vagy csak nekem nem tűnt fel? Mindegy is volt, be a kosárba, itthon pedig nekiálltam a leves készítésnek. Ha ettetek már olyan levest, ami belülről melegít.. Hát ez az. Férjem meg is jegyezte, “hogyhogy” én ezt megeszem, nem is szeretem a csípőset. Hát hogy, hogy nem, most szerettem. Nagyon is.

jalapenos sajtkremleves

Hozzávalók (4 személyre):

1 l húsleveslé
1 db (nagy) póréhagyma
1 tk. szárított chili jalapeno
15 dkg cheddar sajt
5 dkg füstölt trappista sajt
2 dl tejszín (20%-os)
2 ek. olívaolaj
só, bors

Tálaláshoz:
natúr tortilla chips

A póréhagymát az olívaolajon megfonnyasztom, felöntöm kevés alaplével, és az egészet átturmixolom. Ezután mehet bele a többi alaplé, a szárított chili paprika és ízlés szerint frissen őrölt bors – ha szükséges só is – és a lereszelt sajtok. Az egészet addig főzzük, amíg a sajt szépen el nem olvad a levesben. Végül felöntjük tejszínnel, egyet forralunk rajta és tortilla chipssel megszórva tálalhatjuk is.

Ha tetszett, kövesd a blogom a Facebookon is.

Gesztenyés meggyes torta

Annak ellenére, hogy a család egyik fele nem igazán nagy édességfaló, ez a gesztenyés meggyes torta igen jól elfogyott. Szintén születésnapra készült, sok munka nincs vele, talán a piskótákat külön megsütni kissé időigényesebb, de csak mert kétszer kell kivárni azt a 15 percet, amíg elkészül. A végeredmény azonban megér minden várakozást, a piskótába rejtett meggy szerintem mennyei, nincs fullasztó érzés, a puha, habos gesztenyés krém pedig elolvad a szájban…

DSC_1335

Hozzávalók: (22 cm-es formához)

Piskóta (két piskóta lesz, az alja 3, a teteje 2 tojásból)

3 db tojás
3 ek. forró víz
3 ek. cukor
3 +1/2 ek. liszt
1 tk sütőpor
6 dkg meggy

2 db tojás
2 ek. forró víz
2 ek. cukor
2 +1/2 ek. liszt
1 tk sütőpor
6 dkg meggy

(kevés vaj és liszt a forma kikenéséhez és a meggy szórásához)

Krémhez:

15 dkg mascarpone
18 dkg gesztenyemassza
2 dl habtejszín
1 csomag habfixáló
3 ek. cukor

Díszítésnek:

7 dkg gesztenyemassza
5 dkg meggy

A fagyott gesztenyemasszának a negyedét levágjuk és a fagyasztóban hagyjuk. Ezt fogjuk a díszítésnél felhasználni, de ennek fagyottnak kell maradnia. A maradékot szobahőmérsékleten kiolvasztjuk.
A sütőt 200 fokra melegítjük. Egy 22 cm-es tortaformát kivajazunk, kilisztezünk, félretesszük. A piskóta készítésnél fontos, hogy a sütő már megfelelő hőmérsékletű legyen, amikor a tésztánk elkészül, így inkább várjunk kicsit, mielőtt nekiállnánk az elkészítésének, nehogy a kész tésztával állni kelljen. A tojásokat a cukorral és a vízzel addig verjük, amíg a színe teljesen ki nem világosodik, és magas hab nem jön létre. Ekkor óvatosan belefogatjuk a sütőporral elkevert lisztet. Ezzel a tésztánk kész is, mehet a formába. Én nem egyengetem spatulával, csak az oldalát a kezemhez ütögetem és hagyom, hogy ily módon szétterüljön. A meggyet előzőleg liszttel meghintjük, és így a tésztába szórjuk. A piskótát 15-20 perc alatt aranyszínűre sütjük, tűpróbával ellenőrizzük. Ezt a folyamatot megismételjük.
Ha mindkét piskóta teljesen kihűlt, kezdődhet a krém készítés. A mascarponét a cukorral alaposan kikeverjük, hozzáadjuk a kiolvasztott gesztenyemasszát is. A tejszínt akkor tudjuk jól felverni, ha előzőleg legalább 12 órát hűtőben tároltuk. Amikor kissé habosodik, hozzáadjuk a habfixálót, és keményre verjük. Óvatosan beleforgatjuk a gesztenyés krémbe, és ezzel töltjük meg a tortát. A tetejére ráreszeljük a maradék gesztenyét, a szélét pedig meggyel díszítjük.

 

Ha tetszett, kövesd a blogom a Facebookon is.

Vörösboros marhapörkölt

Hétvégén szülinapoztunk. Szüleimtől kifejezetten erre az alkalomra kaptunk egy nagy adag marhahúst, amiből mindenképpen pörköltet szerettem volna készíteni. Azt is tudtam, hogy vörösbort is teszek bele, de gondoltam szemezgetek a receptek között. Így akadtam rá a pécsi Pezsgőház étterem receptjére a Pécsi Borozó oldalán (itt), ami nagyon megtetszett. Igaz, kicsit több előkészület van vele, de ezeket én előtte este elintéztem, így másnap már “csak” megfőzni kellett. Mivel nem nyár van, és nincsenek már igazán ízletes nap érlelte paradicsomok, ezért némiképpen módosítottam a recepten. A pritaminpaprika külön édeskés ízt kölcsönöz a pörköltnek, az itt-ott felbukkanó piros darabkák pedig csak tovább színesítik a megjelenését. Szerettük. Az általam készített nagy adaghoz adom meg az arányokat, ezt mindenki arányosítsa igénye szerint.

DSC_1345

Hozzávalók:

3 kg marhahús (nálam comb)
4 dl vörösbor
9 közepes fej vöröshagyma
3 db kaliforniai paprika
4 db paradicsom
3 tk. fűszerpaprika
4+3 ek. zsír
3 tk. só  + frissen őrölt bors ízlés szerint
2 tk. kakukkfű
2-3 ek. olívaolaj

A sütőt 220 fokra melegítjük. A paprikát kevés olívaolajjal meglocsoljuk, sózzuk, borsozzuk és 20-25 perc alatt megsütjük – amíg be nem feketedik itt-ott -. Félretesszük. Vizet forralunk, a paradicsomok alját kereszt alakban bevágjuk, és a forrásban lévő vízbe tesszük fél percre. Kivesszük, a bőrét lehúzzuk. Eddigre már a pritamin paprika is megpuhult, a héja könnyedén lehúzható. A húst 1,5 x 1,5 cm-es kockákra vágjuk. Mivel hosszabb ideig lesz főzve, nagyobb kockákat kell előkészíteni, hogy ne essen szét a főzési idő végére. 4 evőkanál zsírt hevítünk egy széles serpenyőben (ne magas legyen, akkor sokat kell keverni, és összetörik, minél jobban szét tud terülni a hús annál jobb). Az apróra vágott hagymát üvegesre pirítjuk. Hozzáadjuk a húst, a 3 evőkanál zsírt, sóval-borssal ízesítjük, és fehéredésig pirítjuk. Ezután mehet bele a bor, a pirospaprika, az apróra vágott pritamin paprika és az apróra vágott paradicsom. Felforraljuk, utána takaréklángra tesszük. Körülbelül 2 és negyed óra alatt készre főzzük. Nem kell sokat keverni, nekem folyadékot sem kellett pótolni, de az utolsó fél órában azért többször nézzünk rá, és forgassuk át párszor.

Ha tetszett, kövesd a blogom a Facebookon is.

Rakott édesburgonya spenóttal

Szóval az úgy volt, hogy kitaláltam, ma valami színeset csinálok ebédre. Na nem nekem, hanem a 9 hónapos kiscsajnak. El is döntöttem, hogy édesburgonyát fogok rétegezni spenóttal, milyen jó kis zöld-narancssárga kombináció lesz! El is mentünk a piacra, megvolt a bevásárlás, de amikor már hámoztam az édesburgonyát akkor vettem észre, hogy hoppá, ez most nem narancssárga, hanem fehér. Na, puff, így jártam. A pürésítés után egyértelműen a zöld dominált, ennek ellenére egy szép adagot elfogyasztottunk. (Igen, többes szám, mert én is megkóstoltam, és azt mondtam: hűha, ilyet én is akaroook!)
A receptben használtam már előre fagyasztott alapanyagokat is: húst és sajtot, ezekből érdemes a fagyasztóban mindig tartani, így bármikor előkapható a zöldségek mellé, tartalmasabbá téve az ételeket. A hús leturmixolt és jégkockatartóba kiporciózott főtt marhahús volt. (Természetesen használhatunk csirkét is.) Sajtkockákat is tartok a fagyasztóban, 1x1cm-es kockára vágott kemény sajtot – trappista vagy Anikó sajt.

DSC_1348

Hozzávalók (3-4 adag):

30 dkg édesburgonya
10 dkg spenót
3 gerezd fokhagyma
4 jégkockányi marhahús (turmixolt)
2 kocka (1x1cm-es) sajt (Anikó, trappista)
1 ek. napraforgómag-olaj
kevés frissen őrölt bors

A sütőt 220 fokra melegítjük. A spenótot a zúzott fokhagymával az olajon megfonnyasztjuk. A húst kiengedjük (esetleg gőz fölött melegítjük fel), hogy kenhető állagú legyen. Az édesburgonyát fél cm vastag karikára vágjuk. A rakottast a következőképpen állítjuk össze: édesburgonya, spenót, édesburgonya, hús, zárásként édesburgonya, a tetejére pedig reszelt sajt. Megszórjuk kevés frissen őrölt borssal, pici vizet öntünk alá és az előmelegített sütőben 40-45 perc alatt puhára sütjük.

Ha tetszett, kövesd a blogom a Facebookon is.

Tejfölös citromos sült csirke

Ha egész csirkét kapok mindig zavarban vagyok, hogyan is készítsem el. Na nem mintha ötletek híján lennék, inkább csak azért, mert annyi különböző típusú rész van benne. Hogyan legyen szaftos, de mégis puha? Azt hiszem ezzel a tejfölös citromos megoldással most sikerült valami jót alkotnom. Külön jót tesz a húsnak, hogy vajjal kerül pácolásra, nem csak a külső felülete, de a bőre alatt is, így valóban puha és omlós lesz a végeredmény.

DSC_0685-2

Hozzávalók:

1,5 kg-os csirke egészben – belsőségek nélkül
5 dkg vaj
4 gerezd fokhagyma
1 tk. kakukkfű
1 tk. zsálya
1/4 tk. rozmaring
1 tk. só
frissen őrölt bors
1 egész citrom
1 nagy doboz tejföl

A csirkét megtisztítjuk, a bőre alá nyúlunk, és kissé fellazítjuk. A vajat megolvasztjuk és összekeverjük a fűszerekkel, sóval és borssal. Bekenjük vele a csirkét, először a bőre alatt, majd a bőrét és a belsejét is. Egy-két órára, vagy akár egy éjszakára hűtőbe tesszük. A sütőt 220 fokra melegítjük. Egy mély hőálló edény aljába tesszük a tejföl 1/3-adát. Ráhelyezzük a csirkét hátával lefelé. A maradék tejfölből teszünk a csirke bőre alá és megkenjük vele a bőrét is. A citromot félbe vágjuk, felét a csirke hasába tesszük, másik felét karikára vágva a tetején eloszlatjuk. Előmelegített sütőben fólia alatt 220 fokon 30 percet, majd 180 fokon további 1,5 órát sütjük. Tetszőleges körettel és salátával kínáljuk.

 

Ha tetszett, kövesd a blogom a Facebookon is.

Brazildiós-karamellás kuglóf

Múltkorjában hozzájutottam egy kis brazil dióhoz. Meg kell mondjam, azon kívül, hogy jóval keményebb – tehát nehezebb vele dolgozni, gép nélkül lehetetlen feldarabolni -, és kissé talán édeskésebb az íze, más különbséget nem nagyon fedeztem fel. Egy része ebbe a kuglófba került, amit kedvenc hozzávalómmal, karamellával bolondítottam meg. Ha visszatérnek a hidegebb napok, egy pohár teával kiváló párost alkot majd.

DSC_0218

Hozzávalók:

4 db tojás
15 dkg cukor
10 dkg brazil dió
25 dkg vaj + kevés vaj a forma kikenéséhez
25 dkg liszt
1 db sütőpor

10 dkg vajkaramella + 5 dkg a díszítéshez
2 dkg vaj
3 ek. tejszín

A sütőt 180 fokra melegítjük. A tojást a cukorral habosra keverjük. Hozzáadjuk az olvasztott vajat és az aprított diót, majd apránként hozzákeverjük a sütőporos lisztet. A tésztát a kivajazott-lisztezett formába töltjük, és a sütőben 30-40 perc alatt készre sütjük, tűpróbával ellenőrizzük. Még melegen vegyük ki a formából. A vajkaramellát apróra vágjuk, a vajjal és a tejszínnel együtt egy serpenyőben felolvasztjuk és a kuglófra öntjük, a tetejét a maradék karamellával díszítjük.

Ha tetszett, kövesd a blogom a Facebookon is.

Lassan sült sertéshús tortillában – Pulled pork

Szeretem a tortillát, mint alapanyagot a konyhában, mert jól variálható – zöldségekkel, sajttal, húsokkal, öntetekkel – és igen laktató. Most az úgynevezett “pulled pork”-ot készítettem, ami egy nagyon lassan, egyben megsütött sertéshús, ami darabjaira szét”húzható” (angolul: pull). Nem csak tortillába, de szendvicsbe is tölthető. Ha előző nap készítjük, akkor másnap az apróra tépkedett húst a wok edényünkben melegítsük újra.

DSC_0675

Hozzávalók (4-6 személynek):

1 kg sertéscomb
3 dl húsleveslé
1 nagy fej hagyma
70 g paradicsom püré
1 tk. kakukkfű
frissen őrölt szerecsendió
6 szem bors mozsárban őrölve
csipet őrölt kömény

Fejenként két db tortilla
Sajtkrém
Avokádó
Sajt
(Opcionálisan: jégsaláta, tejföl)

A ok sütőben kevés olajat melegítünk. Az egyben hagyott sertéscomb alaposan körbepirítjuk, felöntjük a húsleveslével, a paradicsomszósszal és a fűszerekkel, és forrástól számítva takarék lángon fedő alatt 2,5 órát főzzük. Néha forgassunk egyet a húson, alapvetően a folyadék pótlására nincs szükség, de azért az utolsó fél órában nézzünk rá többször. A hús porhanyósra párolódik, és ragacsos réteg fogja körbefonni. Miután elkészült kissé pihentessük, aztán tépkedjük kisebb darabokra. A tortilla mindkét oldalát palacsintasütőben 1-1 perc alatt kissé átforrósítjuk, megkenjünk sajtkrémmel, megtöltjük a hússal és a többi töltelékkel, és feltekerve frissen fogyasztjuk.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Ha tetszett, kövesd a blogom a Facebookon is.